A meseírás számomra több mint kitalálni egy mesét, hogy legyen mit mesélni a lányaimnak elalvás előtt. Egy különleges élmény megalkotni a saját mesevilágomat, megtölteni szereplőkkel, akik megannyi kalandot élhetnek meg, ráadásul ezt mind a lányaimnak is átadhatom. De a mese több annál, hogy este elszórakozunk egy-egy kedves történeten.
Amikor gyerek voltam a meseolvasást szerettem, de magát az olvasást nem. A mesekönyv olvasás szinte egy az egybe kimaradt az életemből. Egyszerűen nem volt olyan mesekönyv, ami egy kicsit is érdekelt volna. Ennek végül az lett a következménye, hogy nem is tanultam meg rendesen olvasni, és kamaszkoromig utáltam az olvasást. Nem is tanítottak meg rendesen, én se erőlködtem, hogy ez másként legyen. Aztán édesapám kezdett el könyveket adogatni, hogy hátha találok egyet, amit lesz is kedvem végigolvasni. Végül a Rejtő Jenő Három testőr Afrikában könyve lett a nyertes, minek köszönhetően megszerettem az olvasást.
Miért is fontosak a gyerekkori emlékek a meseírás szempontjából?
Nos, azért, mert célom olyan meséket, mesekönyveket írni, amivel kedvet csinálhatok a gyerekeknek az olvasáshoz. Hogy a mese elég érdekes, izgalmas és különleges legyen ahhoz, hogy önállóan is el akarják majd olvasni. Az olvasóvá nevelés a mesekönyveknél kezdődik, és szeretném általuk az olvasás fontosságát és szeretetét átadni a gyerekek számára.
A mese az első lépés, legyen szó fejből meséről, egy apró rövid történetről, vagy a kedvenc gyerekkönyvünkről.
Sok szülőtől hallom, hogy a gyermek nem szereti a mesekönyvet, nem lehet neki olvasni, egyszerűen képtelen vele lekötni magát.
Célom, hogy minél több mesét nem szerető gyerek kedvelje meg a mese nem digitális formáját egyrészt a mesekönyveim által, másrészt a szülőknek tartott workshopokon keresztül.
A Készíts saját mesét! mesefoglalkozás is azért jött létre, hogy a meséket egy új megközelítésből is megmutathassam a gyerekeknek.
Hogy nemcsak olvasni, de kitalálni, mesélni is milyen jó. A saját mesék által fejlődik a képzelet, az önbizalom, de a beszédkészség és a szókincs is.
